A Lemonade immáron unikornissá vált

A mai napon a Lemonade bejelentette, hogy sikeresen megtörtént a Series D befektetési köre, amit a SoftBank Group nyújtott a számára. A cég így 300 millió dollár forráshoz jutott, és bár nem hozták nyilvánosságra, de belső források szerint a cég értéke a befektetést követően elérte a 2 milliárd dollárt. Ezzel a Lemonade immáron belépett a startup unikornisok táborába (a legalább 1 milliárd dollár értékű cégeket szokás így nevezni). Eddig összesen 480 millió dollár érkezett a cégbe befektetésként, ezt megelőzően legutóbb 2017. decemberében, amikor még mindössze 600 millió dollárra volt értékelve. Ehhez képest a mostani befektetés nagysága, valamint a cég új értéke jelentős ugrást jelent.

lemonade_unicorn.png

A Lemonade-et 2015-ben alapította Daniel Schreiber és Shai Wininger. Az applikáción és webes felületen keresztül, rendkívül jól működő chatbotjaik segítségével értékesített lakásbiztosítási termékükkel 2016-ban léptek az amerikai piacra. Jelenleg 22 államban és Washington D.C-ben nyújtanak szolgáltatást. A jelenlegi befektetéssel céljuk az USA további államaiban, illetve az Egyesült Államokon kívüli dinamikus terjeszkedés, elsősorban Európa felé, amihez meg is alapították már európai központjukat Amsterdamban. 

Ahogy Daniel Schreiber fogalmaz: "nem egy technológiai beszállító, vagy valami hasonló szeretnénk lenni ezen a piacon, hanem egy domináns és technológiailag erősen támogatott biztosító társaságot építünk, globális alapokon".

A Lemonade 2018-ban összesen 57 millió dollár díjbevételt ért el, valamint 162 135 dollárt adományozott üzleti modelljének köszönhetően. Idén a cél a 100 millió dollárt meghaladó bevétel elérése. 

A Lemonade-ről, és arról, hogy mit is csinálnak másként, korábban már több bejegyzést írtam. Érdemes elolvasni, hogy hogyan lehet újragondolni a biztosításokhoz kapcsolódó folyamatokat, termékeket, és hogyan lehet például 3 másodperc alatt kárt rendezni.

forrás: https://www.forbes.com/sites/kristinstoller/2019/04/11/fintech-insurer-lemonade-valued-at-more-than-2-billion-after-300-million-funding-deal/#48b0d9382ee1 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://insurtech.blog.hu/api/trackback/id/tr10014759157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Insurtech

A blogon a biztosítások, biztosítók jövőjével foglalkozom. Összegyűjtöm azokat a megoldásokat, amik meghatározhatják ennek a szektornak és a benne dolgozóknak a jövőbeli mindennapjait.

Friss topikok

süti beállítások módosítása